Láthatatlan kiállítás

20161013 144932Kedves Szülők!

2016. október 13-án, csütörtökön A Fehér Bot (A látássérültek nemzetközi napja) alkalmából iskolánk Diákönkormányzata látogatást szervezett Budapestre a Láthatatlan Kiállításra.

A Láthatatlan Kiállítás egy különleges, interaktív utazás egy láthatatlan világba, ahol teljes sötétségben próbálhatnak meg eligazodni a gyerekek csupán a tapintás, a hangok és az illatok nyomán.
Az egyórás túra alatt a diákok megismerhették a vakok világát, és vezetőik (vakok vagy látássérültek) segítségével megtanulhatták a nem látó társaikkal való kommunikációt. 

Néhány gondolat a programon résztvevőktől:

„ Már régóta szerettem volna ellátogatni erre a kiállításra, és örülök, hogy a gyerekekkel együtt ez most lehetővé vált.
Kíváncsi voltam, mert a tavalyi látogatás nagy élmény volt számukra, sőt többen is szerették volna újra átélni ezt az érzést.
Arra is kíváncsi voltam, első látogatáskor hogyan hat rám a teljes sötétség.
Bár az első néhány perc nem volt könnyű, vezetőnk kedves hangja mindannyiunkat megnyugtatott. A séta alatt teljesen hétköznapi kérdésekre is választ kaptunk: hogyan tudnak papírpénzzel fizetni, gyalogosan hazamenni, főzni…
Kiérve a fényre elbúcsúztunk kísérőnktől, akinek humorérzéke, tudása nélkül nem lett volna igazi az út. Megtapasztalhattuk, hogy az egyik legfontosabb érzékszervünk segítsége nélkül hogyan élnek nehezebb, másabb, de teljes életet.”

Varga Szabolcsné Gál Gabriella tanárnő

„ Örülök, hogy látok. Már tudom, hogy milyen is látássérültnek lenni. A kiállítás tetszett és szimpatikus volt a vezetőnk.”
Nagy Bíborka
3.a

„ Nagyon jó, hogy elmehetünk és megmutatják minden évben kicsiknek és nagyoknak, hogy milyen is a látássérültek, vakok világa. A kísérők rendkívül kedvesek és barátságosak. Sok dolgot lehet megtudni arról, hogy lehet segíteni nekik és hogyan oldják meg a mindennapi dolgaikat. A kicsik is jól érezték magukat. „

Áldott Fruzsina és Halász Nikolett
7.a

„ A vezetőnk aranyos volt. Hálás vagyok, hogy nem vagyok látássérült. A tapogatózás a sötétben kicsit félelmetes, de izgalmas volt. Jók voltak a programok.”

Kokavecz Eszter Ilona
3.a

„ Nagyon jó és érdekes dolgokat lehet megtanulni a kiállításon. Milyen jó, hogy látok! Nekem nagyon tetszett. „
Albert Sára
3.a

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test