Gólya, gólya, gilice…

3„Legyen a zene mindenkié!” Ebből a Kodály idézetből kiindulva jött a gondolat, hogy akkor tegyük ezt mi is! Tényleg legyen mindenkié! 2016. október 3-án emlékeztünk meg a Zene Világnapjáról az iskolában. Érdekes kettősség jellemezte a műsort, mivel ezen a napon emlékeztünk meg a Hallássérültek Világnapjáról is. Igazgató úr is kíváncsian várta, hogyan lehet ezt a két dolgot összehozni. A Zene Világnapja október 1-je, a Hallássérülteké pedig szeptember utolsó hétvégéje… mi lenne, ha a Zene Világnapján megtanítanánk egy dalt jelnyelven az iskola diákjainak?… Az ötlet igen megtetszett Németh Hanna kolléganőmnek is, aki velem egyetemben birtokában van ennek a „tudománynak”. Elérkezett a szeptember… Egy 17 fős gyermek csapatot szedtünk össze, akikkel lelkesen próbáltunk hetente többször. Aztán elérkezett a szép, októberi, hétfő reggel, ahol Halász-Velner Hanga fejér megyei dalai után megmutattuk, mit is tud a kis csapatunk. A gyermekek nagy érdeklődéssel figyeltek bennünket, majd elmagyaráztuk nekik, mi is az a jelnyelv. A bemutató után minden tanulónk elsajátította a Gólya, gólya, gilice kezdetű gyermekdalunkat jeleléssel és közben énekelte. S, hogy teljes legyen, mi még citerával is kísértük a dalolást.
Másnap a szülőktől, nagyszülőktől jöttek a visszajelzések, hogy otthon a gyerekek első dolga az volt, megtanítsák családjuknak a dalt! Azt hiszem, ennél több nem is kell, ebben minden benne van. …s jólesően nyugtáztam, elértem célomat!
Fazekasné Domak Anikó
ének-zene, népzene tanár

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test