III. Jótékonysági Futás

nyertesekÁprilis 9-re szerveztük meg a III. Jótékonysági futásunkat az iskola diákönkormányzata javára. Ebben az évben az eddigieknél is nagyobb összefogást tapasztalhattunk: a Tordasi Futóklub, az iskola dolgozói, az önkormányzat, a szülők és a gyerekek, illetve a tordasi lakosok (sőt, voltak nem tordasi segítők is!)- mindenki sokat tett a sikerért. 

Hatalmas segítség volt, hogy ki tudtuk használni a kerékpárút adta lehetőségeket. Így a 2 és a 6 km útvonala adott volt. Idén Szabó Attilának köszönhettük a kihívásokkal teli 13 km-es pályát, és köszönhetően az óvodának, azt sem kellett főútra kivinni.
A három távon összesen 220 nevezőt nem riasztott vissza a rossz idő. A péntek éjszakai eső leginkább a 13 km-en futókat érintette kellemetlenül: a pálya egy része szinte járhatatlanul sáros volt. Ők azonban rendíthetetlenül neveztek, és hősiesen végigfutottak. (Nagyon kellemes meglepetés volt számukra az öreghegyi frissítőállomás, amiről előzetesen csak sejtéseik voltak. )
Akik pedig nem futottak, vagy túl voltak a futáson, azok sem unatkoztak. A kicsik rövidtávú futáson, sportvetélkedőn vehettek részt, lehetett pónizni, íjászkodni, illetve a meghívott fellépők (akik közül többen szintén iskolánk tanulói) igen színvonalas műsort biztosítottak. Felléptek a Zoltán Erika Tánciskola, a Dance Studio Nagy-Kuthy növendékei, illetve Valkó Bianka kápráztatta el a közönséget.

Hogy a futók hogyan látták a rendezvényt, arról ők maguk írtak (csak néhány idézet a teljesség igénye nélkül):

„Mi csak idén debütáltunk Nálatok, de az is biztos, hogy nem ez volt az utolsó! Köszönjük szépen ezt a szuper versenyt! Külön köszönet az egyedi érmekért a célcsomagokban!” (a gyerekek alkotásai- a szerk.)


„Köszönöm a rendezést, és nagyon jó volt nálatok futni. A frissítő pontok is jók voltak. Gazdák a helyükön, és láttam, energiapótlásra is volt lehetőség. A segítők tényleg kedvesek voltak, és elláttak némi infóval is a következő szakaszról: "Vigyázz csúszik!" És valóban. Sár, dagonya és mosoly, ezt ússzam meg! Megvolt. Elértem a betont, ahol újabb frissítés, és végre volt szőlőcukor, és csoki. Életmentő volt számomra. A befutó már csak levezetésre volt nekem jó, de volt benne kicsi verseny is, hiszen beértek, és meg kellett küzdenem a 13. helyért. Jó volt az ellátás is :) Jövőre találkozunk! Mert Tordason futni jó!”
„Nagyon szépen köszönjük a kitűnő szervezést! Az egész család fantasztikusat futott. Nagyon jól éreztük magunkat, jövőre is megyünk!”
„Nagyon jó, baráti, családias hangulatú, szuper versenyt hoztatok össze! Remek útmutatók, jelölések, frissítések! Gratulálok, és köszönjük a szervezőknek!”

 

(Máli Réka)

 

III. Jótékonysági Futás Tordas - Eredmények

 

13 km női
1. Szabó Csilla 1:10:26
2. Gaál Valéria 1:10:44
3. Bélai-Sztastyik Dóra 1:17:06

 

13 km férfi senior
1. Krausz Zoltán 22:39
2. Daradics Zoltán 57:38
3. Cser László 59:28

 


13 km férfi felnőtt
1. Czipa Szilárd 1:02:10
2. Kiss Gábor 1:07:20
3. Herlinger Bence 1:08:42

 

6 km női
1. Juhász Orsolya
2. Szűts Katalin
3. Somodi Mónika

 

6 km férfi
1. Horváth Róbert
2. Völgyi Zoltán
3. Báhidszki Máté

 


6 km fiú
1. Turú András
2. Halenár Gergő
3. Nagy Bálint

 

6 km lány
1. Radics Mira
2. Bikkes Virág
Botta Borbála
Szalféter-Torcom Szófia Janka
3. Hajbin Sára
Sugár Anna Lili

 

2 km alsó tagozat fiú
1. Szilika Benedek Máté
2. Vlad Zoltán
3. Balog Marcell

 

2 km alsó tagozat lány
1. Szalféter-Torcom Nadin
2. Bikkes Eszter
3. Radics Kerka

 

2 km felső tagozat fiú, lány
1. Izsó János
2. Óanna Márk
Gyulai Kökény
3. Szegedi Krisztián

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test