Őszi napsugarak

2bÚgy gondolom, a mai világban szükség van arra, hogy a veleszületett és szerzett fogyatékossággal élő emberek között gyermekeink is teljes természetességgel mozogjanak. Hiszen még egymás között is nehezen viselnek egy-egy problémát, gondot, meg kell tanítanunk Őket az empátiára, az odafigyelésre, az elfogadásra, türelemre, segítségnyújtásra, tiszteletre…

Az idén is nagy örömmel fogadtuk el a kis falunkban működő Fővárosi Értelmi Fogyatékosok Otthonának felkérését egy szüreti mulatságra. Itt élnek velünk, köztünk… boltban, postán, rendezvényeken, templomban, focimeccsen… nagyon jó alkalom volt, hogy gyermekeink és még magunk is egy szép kis műsorral lepjük meg az otthon lakóit és kedves dolgozóit. Mindehhez odafentről is csodaszép időről gondoskodtak nekünk. Először népi furulya játékával Péter Szabolcs lepte meg őket, majd szólótáncos párunk Turú Gergely és Kokavecz Eszter roptak egy kis madocsai táncot. Ezt követően Halász-Velner Hanga szatmári nótákat zengett, majd egy nagy létszámú vonósbanda muzsikált magyarbődi dallamokat. Kerényi Kristóf és Kuti Eszter megmutatták, milyen ügyesen használják az üveget és seprűt az eszközös táncban, de azért egy páros forgást is lejtettek. A Tüzifa együttes két lányával vidám rimóci dallamokat énekeltünk és játszottunk citerán, majd zárásként a Pillikék néptánccsoportnak zenéltünk magyarbődi dallamokat talpalávalónak. A délután zárásaként egy kis táncházas mulatságba hívtuk a lakókat és a dolgozókat. Jót mulattunk, jól éreztük magunkat, és a végén még egy kis nasival és az általuk készített kedves kis papírvirágokkal is megleptek bennünket. Nagyon köszönjük! Szeretettel megyünk jövőre is!

Fazekasné Domak Anikó
népzene tanár

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test