III. Jótékonysági Futás

nyertesekÁprilis 9-re szerveztük meg a III. Jótékonysági futásunkat az iskola diákönkormányzata javára. Ebben az évben az eddigieknél is nagyobb összefogást tapasztalhattunk: a Tordasi Futóklub, az iskola dolgozói, az önkormányzat, a szülők és a gyerekek, illetve a tordasi lakosok (sőt, voltak nem tordasi segítők is!)- mindenki sokat tett a sikerért. 

Hatalmas segítség volt, hogy ki tudtuk használni a kerékpárút adta lehetőségeket. Így a 2 és a 6 km útvonala adott volt. Idén Szabó Attilának köszönhettük a kihívásokkal teli 13 km-es pályát, és köszönhetően az óvodának, azt sem kellett főútra kivinni.
A három távon összesen 220 nevezőt nem riasztott vissza a rossz idő. A péntek éjszakai eső leginkább a 13 km-en futókat érintette kellemetlenül: a pálya egy része szinte járhatatlanul sáros volt. Ők azonban rendíthetetlenül neveztek, és hősiesen végigfutottak. (Nagyon kellemes meglepetés volt számukra az öreghegyi frissítőállomás, amiről előzetesen csak sejtéseik voltak. )
Akik pedig nem futottak, vagy túl voltak a futáson, azok sem unatkoztak. A kicsik rövidtávú futáson, sportvetélkedőn vehettek részt, lehetett pónizni, íjászkodni, illetve a meghívott fellépők (akik közül többen szintén iskolánk tanulói) igen színvonalas műsort biztosítottak. Felléptek a Zoltán Erika Tánciskola, a Dance Studio Nagy-Kuthy növendékei, illetve Valkó Bianka kápráztatta el a közönséget.

Hogy a futók hogyan látták a rendezvényt, arról ők maguk írtak (csak néhány idézet a teljesség igénye nélkül):

„Mi csak idén debütáltunk Nálatok, de az is biztos, hogy nem ez volt az utolsó! Köszönjük szépen ezt a szuper versenyt! Külön köszönet az egyedi érmekért a célcsomagokban!” (a gyerekek alkotásai- a szerk.)

Bővebben...

Áprilisi hírek

Az iskola élete szorgalmasan telt az elmúlt időszakban, hiszen mint minden évben, most is a tavaszi időszak megyei, területi, illetve tankerület által meghirdetett versenyein vettünk részt. Megrendezésre kerültek iskolai háziversenyeink is.
Több helyről még eredményeket várunk, vagy éppen verseny előtt vagyunk, de ezekről is beszámolunk majd a későbbiekben.
A Pázmándi Iskola meghirdetett matematika és versmondó versenyein már évek óta részt veszünk.
Balog Adél 2.a. osztályos tanítványunk a versmondó versenyen III. helyezést ért el.
Tóth Betti Anna 3.b. III. helyezést, Benkő Gréta 4.a. III. helyezést, László Keve Károly 4.b. I. helyezést értek el.

Matematika versenyen elért eredményeink:
Szabó Csaba 1.a. oszt. II. helyezést
Szabó-Komoróczki Csenge 1.b. oszt. III. helyezést
Takács Barnabás 2.a. oszt. 11. helyezést
Tóth Zsófia 3.a. oszt. 8. helyezést
Balogh Marcell 3.b. oszt. 11. helyezést
Keresztesi Krisztián 3.b. oszt. III. helyezést
Szabó Erik Zalán 4.b. oszt. II. helyezést
Tóth Kata Martina 4.b. oszt. 4. helyezést
értek el. Gratulálunk az eredményekhez.
Takács Barnabás 2.a. osztályos tanítványunk a Kápolnásnyéken meghirdetett matematika versenyen I. helyezést ért el.
A Fejér Megyei XV. Óperenciás Mesemondó versenyen Csáki Nóra 2.a. osztályos diákunk a középdöntőbe jutott. Dicséretes eredmény.

Ráckeresztúron rendezték meg a tankerületi szintű matematika versenyt 5. osztályosok számára, ahol
Tóth Anikó 5.b. oszt. I. helyezést
Antal Réka 5.b. oszt. III. helyezést
értek el. Gratulálunk nekik.
A két 5. osztályos tanítványunk az „Orchidea” elnevezésű országos matematika versenyen 100%-os teljesítményt nyújtva a budapesti döntőbe jutottak.

Bővebben...

Tehetségnap 2016

Csivitelők ÉnekegyüttesA Tehetségnapot országszerte március 25-én, Bartók Béla születésnapján tartják.
Az Operettszínházas fellépésre készülődés közepette még nekünk is futotta erőnkből arra, hogy a tavaszi szünet előtt, 2016. március 18-án kétszer 60 perces (alsó, felső tagozatnak) műsort adtunk iskolánkban a TEHETSÉGNAP alkalmából.
A gyermekek igen szépen szerepeltek, megmutattuk, mennyi tehetséges gyermek van nálunk. Persze ez korántsem fedi a teljes valós létszámot, hiszen a gyermekeink között nemcsak a művészeti ágakban vannak kiemelkedőek. A műsor elején és közben is arról kérdezgettem először az alsósokat, majd a felső tagozatosokat, hogy ki miben tehetséges, illetve osztályukban milyen ágazatokban vannak kiemelkedő gyermekek? A legörömteljesebb az volt, hogy osztályonként több nevet is említettek, illetve több olyan gyermek neve hangzott el, akik két, három, akár négy, öt dologban is tehetségesek… A műsor végeztével mindenkinek azt kívántam, hogy érje el céljait, vágyait annak megfelelően, hogy a benne rejlő tehetséget ki tudja bontakoztatni magából. Aki pedig még nem találta meg, annak kívánom, mihamarabb találja meg azt, amiben TEHETSÉGES!
Pillikék 2. csoport párosAkik felléptek: Andrik Adél, Diósi Csenge, Dénes Koppány, Kuti Eszter, Frey Domonkos, Frey Dávid, Halász-Velner Hanga, Gál Anna, Takács Szilárd, Cselikovics János, Kerényi Kristóf, Kerényi Balázs, Szilika Benedek, Tódor Álmos, Benkő Gréta, Gál Zsófia, Tóth Zsófia, Tóth Betti, Szilika Domonkos, Ulrich Bence, Boldizsár Kolos, Simon Olivér, Simon Kitti, Schachay Viktória, Antal Réka, Pap Judit, Sümegi Dorottya, Varjas Flóra Viola, Turda Noémi, Gál Réka, Szabados Csaba, Kormos Bodza, Kormos Nóra
A segítséget köszönöm kollégáimnak, Németh Ildikónak, Szabó Szilárdnak, Fersch Andreának, Cselikovics Hertának, a hangosítást pedig Neuverth Kristófnak.

Pillikék a Néptáncantológián

2…miután szép eredményekkel zártuk a népdaléneklési és népzenei versenyt, nekiláttunk a következő nagy kihívásnak. Január végén értesültünk arról a hírről, hogy mily megtiszteltetésben lett részünk. A 2015-ös évben végbement tanulmányi versenyekből az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület kiválogatta az év legsikeresebb, legjobb eredményt elért, legkiválóbb koreográfiáit, s ebbe bennünket is beválogattak. Azt gondolom ez nem csak nekünk szakmai elismerés, hanem a gyermekeknek, az iskolának, illetve a falunak is egy hatalmas megtiszteltetés, hogy kis csoportunk az Örökség Gálán, a budapesti Operettszínház színpadán szerepelhet!
Miután Ildikó néni és Szilárd bácsi is műtéten esett át ezen a bő egy hónapos felkészülési idő alatt-innét is még egyszer jobbulást kívánok Nekik-, így nagyon izgultunk, hatalmas nagy szervezésre, igen nagy összpontosításra, koncentrálásra volt szükség mindenkinek a részéről. Vannak tanulók, akiket visszahívtunk ezekre a próbákra, hiszen ebben a koreográfiában tavaly 7 olyan gyermek táncolt, akik az idén már gimnazisták lettek, vagy épp befejezték néptánc tanulmányaikat. Ezt a díjat viszont ez a csapat, a Tordasi Pillikék 3. csoportja, a mezőkölpényi „Szép Fársáng” című koreográfiájával vívta ki magának! Azt hiszem, Ildikó néniék nevében is megköszönhetem az összes szereplő gyermeknek az áldozatos munkáját! A két részes műsorban 15 olyan nagyváros, mint Debrecen, Nyíregyháza, Szeged, Budapest, Csongrád, Kalocsa, Székesfehérvár, Győr, Miskolc néptánccsoportjai szerepeltek, de mi is megálltuk a helyünket! Nagyon fontosnak érezzük, hogy az ilyen kis település és kis iskola, mint a miénk, országos szinten mind néptánc, mind népzene területén már ismert, és számon tartanak bennünket. Gratulálok a csapatnak a sikerhez, néptánc tanárainknak, Németh Ildikónak és Szabó Szilárdnak a hiánypótló koreográfiához. Mivel egyedül nem igen bírtam volna ennyi mindent koordinálni, köszönöm a segítséget Cselikovics Hertának, valamint köszönjük a zenészeknek, a Gatyamadzag zenekarnak és a Magos zenekarnak a kíséretet.
Akik az „álorcák” mögött elbújtak: Antal Réka, Barbarics Rebeka Tea, Cselikovics János, Erdélyi Csenge, Erdélyi Ferkó, Kiglics Barnabás, Kuti Ákos, Laboranovits Anita, Pápai Áron, Schachay Viktória, Simon Kitti, Simon Olivér, Sugár Anna Lili, Szilágyi Szabolcs, Szilika Domonkos, Turú András, Násztor Eszter, Gál Anna, Ulrich Bence, Takács Anna, Pap Judit, Pap Anna Sára, Falusi Csenge, Boldizsár Kolos

Fazekasné Domak Anikó
népzene tanár

Diákigazolvány igénylésének módja

Diákigazolvány igénylésének módja

a beiratkozó 1. osztályosok számára  

A beiratkozással egyidőben a diákigazolvány igénylést is el kell indítani.

Ehhez a következők szükségesek:

Az igénylés megkezdése előtt (akár már most el lehet indítani) az okmányirodában Nemzeti Egységes Kártyarendszer adatlapot kell csináltatni, amit a beiratkozáskor feltétlenül be kell mutatni, mert az azon levő 16 karakterből álló NEK azonosító szükséges a diákigazolvány igényléshez.

 

Az okmányirodában az alábbi iratokat kell bemutatni:

 

-        Születési anyakönyvi kivonat és lakcímkártya, vagy

-        Személyazonosító okmány és lakcímkártya.

 

Az okmányirodai szolgáltatás ingyenes.

                                                              

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test