KÖZLEMÉNY - Új oktatási rend

KÖZLEMÉNY AZ ÉLETBE LÉPETT RENDKÍVÜLI OKTATÁSI RENDDEL KAPCSOLATBAN

KEDVES SZÜLŐK! KEDVES GYEREKEK!

A GYERMEKEIK ISKOLÁBAN MARADT TANSZEREIT A MAI NAPON 18 ÓRÁIG, ILLETVE MÁRCIUS 17-ÉN ÉS 18-ÁN 8 ÉS 14 ÓRA KÖZÖTT VIHETIK EL A SZÜLŐK AZ ISKOLÁBÓL.

AZ OKTATÁSI FELADATOKAT ITT, A HONLAPON FOGJUK KÖZZÉTENNI, ILLETVE AZON OSZTÁLYOK ESETÉBEN, AHOL INTERAKTÍV SZÜLŐI CSOPORT, OSZTÁLYCSOPORT STB. MŰKÖDIK, AZON KERESZTÜL KÖZVETLENÜL KAPJÁK MEG. KÉRJÜK, KÖVESSÉK EZT FIGYELEMMEL ÉS AZ ABBAN FOGLALTAKAT HAJTSÁK VÉGRE.

VIGYÁZZANAK MAGUKRA, MAGATOKRA ÉS BECSÜLETTEL TEGYÉTEK MEG A DOLGOTOKAT. JOBB IDŐKET KÍVÁNVA:

KOSARAS PÉTER ÁKOS

  IGAZGATÓ

2020. március 16.

KÖZLEMÉNY 2

KÖZLEMÉNY AZ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK BEZÁRÁSÁVAL ÉS AZ OTTHONI TANULMÁNYOKKAL KAPCSOLATBAN

Tisztelt Szülők! Kedves Diákjaink!

Intézményünk az országos rendelkezések értelmében 2020. március 16-ától  zárva tart. Ezen a napon a fenntartó és a tantestület döntést hoz az otthon elvégzendő tanulmányokkal kapcsolatban. Ezeket és a további döntéseket, értesítéseket itt, iskolánk honlapján közöljük. Kérjük ezek figyelembevételét és betartását.

Mindannyiunknak   egészséget  és jobb időket kívánva: 

Kosaras Péter Ákos

igazgató

2020. március 14.

KÖZLEMÉNY

 

KÖZLEMÉNY A KIHIRDETETT VÉSZHELYZETTEL KAPCSOLATBAN

Intézményünk a kihirdetett vészhelyzet rendelkezései értelmében a március 15-i ünnepség megtartásától eltekintett. A műsorban szereplő gyerekek ennek ellenére megkapják az igazgatói dicséretet, mert becsülettel felkészültek, nem rajtuk múlott. Külön köszönöm a munkáját, az ünnepi műsort elő- és a szereplőket felkészítő kollégáimnak (Varga Szabolcsné, Fersch Andrea).

Március 12-e reggeltől visszavonásig felfüggesztettem a reggeli gyülekezést is az aulában, így a gyerekek az érkezést követően egyből mennek a termeikbe. Ez érinti a kedd reggeli "Jó reggelt!", illetve Gyúrón szerda reggeli áhítatot is. Minderről a Szülői Munkaközösség Elnökét március 12-én a DÖK vezető pedagóguson keresztül tájékoztattam.

Ha valamely szülő a járvány idejére központi intézkedés nélkül is otthon kívánja tartani a gyermekét, úgy annak igazolására Intézményünk a szülő által írt igazolást is elfogadja.

 

 

Mindannyiunknak jobb időket kívánva:                                                                     

Kosaras Péter Ákos

 

2020. március 13.

 

Iskolai hírek

 

Visszatérve a téli szünetről, hamarosan elkezdődtek a művészeti iskola zenei és táncvizsgái, valamint az általános rész félévi zárásai, bizonyítványosztás. Ezt követték elsőként az alsótagozat, majd a felső tagozat szülői értekezletei, illetve később a művészeti iskolai rész szülői értekezletére kerül sor.

A könyvtár állományát az Önkormányzat áttelepítette a tornaterem melletti helyiségbe.

Így elválasztással két tantermet alakítottunk kia könyvtár helyén. Most már 16 tanteremmel működik iskolánk 287 tanulóval.

Örülünk, hogy a könyvtár is méltó helyet kapott, szépen esztétikusan kialakított környezetben, jó együttműködéssel az iskolával.

Január 22-én emlékeztünk a Magyar Kultúra Napjára.

Január 28-án Don Bosco ünnep volt iskolánkban, külön az alsó, majd a felső tagozat számára.

Január 29-én a hagyományos Pesovár Ferenc Népdaléneklési Verseny területi döntője zajlott iskolánkban.

8.osztályos diákjaink túl vannak a központi írásbeli felvételin, a szóbeli vizsgák várnak még rájuk.

Február hónapban lezajlott a középiskolai jelentkezési lapok elküldése a kiválasztott intézményekbe. Sok sikert kívánunk tanítványainknak, reméljük elképzeléseik megvalósulnak.

Február 21-én volt iskolánkban a „Téltemető” Farsangi karnevál külön az alsó, majd a felső tagozatosok mutatkozhattak be jelmezeikkel, illetve produkcióikkal.

Február 27-én a Hagyományok Házában lépnek fel néptáncos növendékeink.

Február 28. tanítási szünet lesz. Március 2-án a tantestület Pesthidegkúton Szalézi lelki napon vesz részt.

Ezen a napon nem lesz tanítás.

Március 6-án Nagyböjti lelki nap lesz az iskolában. A foglalkozások a kicsik számára 12 óráig , a nagyok számára pedig 13 óráig tartanak.

Március 13-án 10:00 órai kezdettel emlékezünk a Forradalom és Szabadságharc eseményeire az iskola aulájában.

A Költészet Napja tiszteletére minden évben versmondó versenyt szoktunk meghirdetni. Mivel a környező iskolák területi versmondóikat március végén rendezik, s mi minden évben szép eredményeket elérve részt szoktunk venni, ezért házi versenyünket előbb rendezzük meg. Így a legjobban szereplő diákok képviselik iskolánkat a falakon kívül.

Fogadó órákon várjuk a Kedves Szülőket március hónapban.

Az Iskolavezetés meglátogatja a leendő első osztályosokat az óvodában, hiszen lassan majd gondolni kell az elsőosztályos beiratkozásra, melynek időpontját április hónapban központilag rendelik el. Ennek függvényében jelöljük ki iskolánkban a NYÍLT TANÍTÁSI NAPOKAT, ahol lehetőség adódik az iskola életébe való bepillantásra.

Reggel elsősorban a leendő elsős szülők számára Szülői Fórumon adunk tájékoztatást az iskolai beiratkozással kapcsolatban, s az itt zajló mindennapokat szeretnénk röviden bemutatni.

Ekkorra már a tanító nénik személye is adott lesz, ők is hamarosan meglátogatják a kicsiket az óvodában, majd májusban megtartják az első szülői értekezletet.

Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel megújult Honlapunkat, ahol minden aktuális információval találkozhatnak.

A Fenntartóval egyeztetve terveink között szerepel az iskola udvarának rendbetétele, a kerítés megépítése, az iskola környezetéhez méltó környezet kialakítása.

Természetesen fokozatosan készülnek el a munkálatok. Ha mindehhez szülői munkaerő segítséget kaphatunk, nagyon megköszönjük.

Mindenkinek kívánok a továbbiakban sok sikert és kitartást a munkájában, diákjainknak sikereket, eredményes szerepléseket és kitartó szorgalmat.

Tordas, 2020.február 17.

Somfai Sándorné ig.h.

                                                                                                    

 

 

 

 

Jelentkezési lap a 2020/2021-es tanévre

Online jelentkezési
    lap 2020/2021

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test