2010. szept. 08. szerda
 
 
Iskolánk bemutatása
2009. május 04. hétfő, 14:16

A Sajnovics János Általános Iskola Tordas község legszebb épülete, amely Tamás Gábor építészmérnök tervei alapján épült 1989-ben.
Iskolánk elődje az államosítás előtt az evangélikus iskola volt. A község – bár kis lélekszámú falu volt – a legrégibb idők óta tartott tanítót. Az összeírások megemlékeznek az evangélikus iskolamesterekről, akik a jegyzői teendőket is elvégezték.
Az evangélikusok legkiválóbb tanítója Balassovics lelkész 1814. évi feljegyzése szerint Derencsény Mihály volt 1767-ben. A feljegyzés szerint igen kiváló eredménnyel tanított. Becsületes, fáradhatatlanul a gyerekekért munkálkodó tanítónak jellemzi.
A gyerekekért való fáradhatatlan munka kell, hogy jellemezze a mai tanítókat és tanárokat is. A társadalom felelőssége, hogy ehhez a nemes munkálkodáshoz minden feltételt megteremtsen.

Az új iskola új lehetőségeket kínált. 1991-ben bevezettük a néptánc oktatását és a zenetanítást. Nyári táborok keretében kézműves mesterségeket tanulhatnak diákjaink.
Eredményesen szerepelnek tanítványaink a helyi, a területi, a megyei és országos tanulmányi, művészeti versenyeken is.

A magyarságtudat fejlesztése, a hagyományápolás, a gyermekközpontúság jellemezte a munkánkat és ez a törekvésünk a jövőre nézve is.
Iskolánk a magyar kulturális és közélet több jelességét látta már vendégül. Nem csupán a szülőknek, de a gyerekeknek is lehetőségük nyílt a velük való találkozásra, beszélgetésre.
Vendégünk volt többek között: Pongrátz Gergely, Kányádi Sándor, Bakay Kornél, Bánffy György, Balczó András, Dúcz László, Kiszely István, Grosics Gyula stb.

A jelenlegi iskolaépület fiatal, mindössze 20 éves, amely Makovecz stílusban épült, így a környék legszebb oktatási intézménye.
Mint ilyen, új lehetőségeket kínált, amelyek megvalósítása a település igazi nevelési, művelődési centrumává avatta.
Hatásrendszere kiterjed az iskolásokon kívül a fiatalokra, felnőttekre egyaránt, sőt kulturális programjaink a környékbeli településekről is vonzanak látogatókat.
Hagyományt elevenítettünk fel, illetve teremtettünk a különböző népszokások felélesztésével /betlehemezés, kézműves mesterségek tanítása, Sajnovics emléknap, pályázatok stb./
Kellemes és kultúrált szórakozást nyújt a farsangi rendezvényünk, bekapcsolódunk a Petőfi Sándor Művelődési Ház és az Önkormányzat által szervezett hagyományos nyári rendezvénysorozat programjaiba /Szent István napi vidámságok/.
Kialakult a rendezvények szokásos programrendszere, amelyet a helyi társadalom igényel és számon tart /kirándulások, DÖK-nap, madarak és fák napja, versmondó versenyek, anyák napi megemlékezés, nyílt tanítási nap stb./.


Sokoldalú kapcsolatot alakítottunk ki partneriskolákkal, a szlovéniai Puconci,  és az erdélyi Gyimesközéplok/Hidegség/ általános iskolájával.

Már 1991-ben tanrendbe állítottuk a néptáncoktatást.

Iskolánknak 1997-ben bejegyzett alapítványa van, a Bábel Alapítvány, amely az idegen nyelv és a számítástechnika oktatásának fejlesztését támogatja, de segíti a hátrányos helyzetű és tehetséges tanulókat is.

Nemzeti ünnepeinkre mindig igen színvonalas műsorral készülünk, ezek látogatottsága évről-évre nő. A község és az iskola mindig együtt ünnepel.

Az iskola oktatási színvonala jó, a 8. osztályosok beiskolázása évek óta 100 %-os. A középfokú intézményekbe bekerülő tanítványaink megállják a helyüket. A középiskolák, amelyek tanítványainkat felvették az utóbbi 10 évet tekintve két tannyelvű gimnáziumok, egyházi gimnáziumok, szakközépiskolák, szakmunkásképző intézmények.