Igazgatói tájékoztató

Kedves Szülők! Kedves Diákjaink! 

 

Egyelőre még nem tudjuk, azt a döntő fontosságú tényt, hogy júniusban visszamegyünk e az iskolába. Ennek függvényében történhetnek még további változások, de azért készülnünk kell a tanév zárásával kapcsolatos eseményekre is. Ugyanakkor felmerült pár kérdés a kialakult helyzettel kapcsolatosan, melyekre igyekszem most választ adni. 

 

 

1, Az osztálykirándulások értelemszerűen (sajnos) elmaradnak. 

 

2, Május 14-15-e a munkaterv szerint tanítás nélküli munkanap, így most is az marad. Pótlásra, feladatok elküldésére a tanároknak stb. használható napok, de az online oktatás szünetel. A kollégáimat kértem, hogy erre a hétre ennek megfelelően adjanak (rövidített) tananyagot.  

 

3, Úgy kell számolni, hogy június 15-ig tanítunk. Azt, hogy online, avagy sem, nem tudjuk. Ha visszamegyünk az iskolába, akkor sem lesznek meg a szokásos év végi programnapok (kisállatok napja, gyereknap stb.) hanem tanítás lesz. 

4, A gyerekek osztályzatait, amit most kapnak, online tudatni kell velük. Innentől a szülő feladata, hogy a gyermeke e-mailjei között megnézze, milyen érdemjegyet kapott az ifjú.  Lehetséges az is, hogy egy-egy pedagógus akár a honlapon szereplő heti feladatlapon adjon tájékoztatást az adott tantárgyból kapott érdemjegyekről. Kérem, kövessék ezeket figyelemmel.  

5, A ballagás, bizonyítványosztás stb. kapcsán döntő fontosságú, hogy júniusban visszamegyünk e vagy sem. Ezért az ezekkel kapcsolatos végső döntéseket június elején fogom meghozni. A szokásos tanévzáró és ballagás (sajnos) biztosan nem lesz, de legalább a végzőseinktől szeretnénk valamilyen formában elbúcsúzni. Ennek kialakítása folyamatban van. 

6, Sajnos több diákunk meglehetősen hanyagul teljesíti a kiszabott feladatait. Kérem, ellenőrizzék gyermekeik haladását! 

De mindenekelőtt vigyázzanak Magukra, hogy épségben legyünk túl mindazon, ami most meghatározza a mindennapjainkat. Minden jót kívánva: 

                            Kosaras Péter Ákos, igazgató 

 2020. május 4. 

Jelentkezési lap a 2020/2021-es tanévre

Online jelentkezési
    lap 2020/2021

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test