Iskolai hírek

 

Visszatérve a téli szünetről, hamarosan elkezdődtek a művészeti iskola zenei és táncvizsgái, valamint az általános rész félévi zárásai, bizonyítványosztás. Ezt követték elsőként az alsótagozat, majd a felső tagozat szülői értekezletei, illetve később a művészeti iskolai rész szülői értekezletére kerül sor.

A könyvtár állományát az Önkormányzat áttelepítette a tornaterem melletti helyiségbe.

Így elválasztással két tantermet alakítottunk kia könyvtár helyén. Most már 16 tanteremmel működik iskolánk 287 tanulóval.

Örülünk, hogy a könyvtár is méltó helyet kapott, szépen esztétikusan kialakított környezetben, jó együttműködéssel az iskolával.

Január 22-én emlékeztünk a Magyar Kultúra Napjára.

Január 28-án Don Bosco ünnep volt iskolánkban, külön az alsó, majd a felső tagozat számára.

Január 29-én a hagyományos Pesovár Ferenc Népdaléneklési Verseny területi döntője zajlott iskolánkban.

8.osztályos diákjaink túl vannak a központi írásbeli felvételin, a szóbeli vizsgák várnak még rájuk.

Február hónapban lezajlott a középiskolai jelentkezési lapok elküldése a kiválasztott intézményekbe. Sok sikert kívánunk tanítványainknak, reméljük elképzeléseik megvalósulnak.

Február 21-én volt iskolánkban a „Téltemető” Farsangi karnevál külön az alsó, majd a felső tagozatosok mutatkozhattak be jelmezeikkel, illetve produkcióikkal.

Február 27-én a Hagyományok Házában lépnek fel néptáncos növendékeink.

Február 28. tanítási szünet lesz. Március 2-án a tantestület Pesthidegkúton Szalézi lelki napon vesz részt.

Ezen a napon nem lesz tanítás.

Március 6-án Nagyböjti lelki nap lesz az iskolában. A foglalkozások a kicsik számára 12 óráig , a nagyok számára pedig 13 óráig tartanak.

Március 13-án 10:00 órai kezdettel emlékezünk a Forradalom és Szabadságharc eseményeire az iskola aulájában.

A Költészet Napja tiszteletére minden évben versmondó versenyt szoktunk meghirdetni. Mivel a környező iskolák területi versmondóikat március végén rendezik, s mi minden évben szép eredményeket elérve részt szoktunk venni, ezért házi versenyünket előbb rendezzük meg. Így a legjobban szereplő diákok képviselik iskolánkat a falakon kívül.

Fogadó órákon várjuk a Kedves Szülőket március hónapban.

Az Iskolavezetés meglátogatja a leendő első osztályosokat az óvodában, hiszen lassan majd gondolni kell az elsőosztályos beiratkozásra, melynek időpontját április hónapban központilag rendelik el. Ennek függvényében jelöljük ki iskolánkban a NYÍLT TANÍTÁSI NAPOKAT, ahol lehetőség adódik az iskola életébe való bepillantásra.

Reggel elsősorban a leendő elsős szülők számára Szülői Fórumon adunk tájékoztatást az iskolai beiratkozással kapcsolatban, s az itt zajló mindennapokat szeretnénk röviden bemutatni.

Ekkorra már a tanító nénik személye is adott lesz, ők is hamarosan meglátogatják a kicsiket az óvodában, majd májusban megtartják az első szülői értekezletet.

Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel megújult Honlapunkat, ahol minden aktuális információval találkozhatnak.

A Fenntartóval egyeztetve terveink között szerepel az iskola udvarának rendbetétele, a kerítés megépítése, az iskola környezetéhez méltó környezet kialakítása.

Természetesen fokozatosan készülnek el a munkálatok. Ha mindehhez szülői munkaerő segítséget kaphatunk, nagyon megköszönjük.

Mindenkinek kívánok a továbbiakban sok sikert és kitartást a munkájában, diákjainknak sikereket, eredményes szerepléseket és kitartó szorgalmat.

Tordas, 2020.február 17.

                                                                                                  

 

 

Jelentkezési lap a 2020/2021-es tanévre

Online jelentkezési
    lap 2020/2021

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test