Don Bosco megérkezett!

Don Boscónak, a 19. század szent nevelőjének életrajzában vissza-visszatérő jelenet, hogy valahová megérkezik. Megérkezik, hogy segítse a fiatalokat, munkatársakat gyűjtsön maga köré, közösséget formáljon. Pedagógiájának alapja az együttműködés és a szeretet, mely nélkül minden fejlődés lehetetlen. Eszköze a jelenlét, a szerető odafordulás és a vidámság, ezekkel formálja tanítványait, erre hívja a segítőket, akiket megszólít.

Amióta az első oratórium – a szalézi szellemiség sajátos tere – megnyitotta kapuit, és elindult Don Bosco műve, az egész világon terjed a szeretetteli nevelésnek ez a formája, mely nem büntetni akarja az elkövetett rosszat, hanem megelőzni. Bár azóta jó 150 év telt el, az üzenet és a módszer ma is aktuális. Mert ma is kell, hogy a nevelők barátságos és biztonságos környezetben foglalkozhassanak a rájuk bízottakkal. Ma is szükség van a szeretetre, mely által növekedhetünk a jóban; ami irányt mutat a több, az igazabb, az emberibb felé; támogatja a fiatalok önszerveződését, felelősségre és örömre tanít.

Don Bosco sosem ígért könnyű, problémamentes életet követőinek, sem változást, mely varázsütésre bekövetkezik; „csak” munkát ígért és mennyországot. Munkát, azaz lehetőséget arra, hogy vele tevékenykedjenek, s ennek révén kibontakoztassák a bennük lévő tehetséget, s embertársaik szolgálatába állítsák erejüket. És mennyországot, vagyis olyan célt, amiért érdemes megküzdeni a fáradtsággal, a jelentkező nehézségekkel.

Ezzel a szándékkal és ígérettel érkezik most ide, Tordasra is Don Bosco a Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek által, akik 2018. szeptember 1-jétől a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartói lesznek.

Czompó Melinda, Szalézi Munkatárs

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test