Mesék szárnyán (A magyar népmese napja)

Minden év szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapjára emlékezve ünnepeljük a magyar népmese napját. Pedagógusként tudjuk, hogy a népmesék legnagyobb jelentősége abban áll, hogy fontos ősi tartalmakat hordozva felkínálják gyermekeink számára az azonosulás lehetőségét, kitágítják a valóságot, de felhasználhatóak a problémamegoldás és alkalmazkodás fejlesztésére is és segítenek a szorongásoldásban. Népmeséinknek jelentős szerepe van a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődésében azért is, mert viselkedési mintákat nyújtanak számukra.
Iskolánkban már hetekkel az ünnep előtt rajzpályázatot írtunk ki alsós és felső tagozatos diákjaink számára. Minden tanulónak az volt a feladata, hogy egy általuk kiválasztott népmesét egyéni technikával megoldva készítsenek el a megadott határidőre. A rajzokat Somfai Sándorné igazgatóhelyettes-asszony, Varga Szabolcsné magyartanárnő, Nagy Nóra tanítónő és Horváth Györgyi rajztanárnő zsűrizték. A rajzpályázat munkáiból való kiállítást 30-án reggel az órák megkezdése előtt nyitottuk meg, mely két hétig volt megtekinthető iskolánk aulájában.
Ezen a napon minden szünetben, az aulában berendezett mesesarokban népmeséket nézhettek a gyerekek, illetve kis alkotóhelyként működő rajz-sarokban meg is örökíthették az ott látottakat. „A tanórákon a tanmenetbe belevettem a magyar népmese napját, így nem csak a szabadidőben, hanem a rajzórákon is tudtunk készülni a gyerekekkel. A nagyon sok beérkezett pályamunka miatt a zsűri döntése alapján minden osztályból első helyezettet, illetve különdíjasokat választottunk” –mondta Horváth Györgyi rajztanárnő.
 

Osztály

Első helyezettek

Különdíjasok:

1.a osztály

Sugár Anna Lili

Gladcsenkó Fanni

1.b osztály

Miklós Dóra

Szalféter- Torcom Szófia Janka

2. osztály

Simon Olivér

Erdei Gergő

3. osztály

Kunsági Kinga-

 

4. osztály

Teszár Szilárd

 

5. osztály

Csabó Dalma és Antal Luca

Márhoffer Szilveszter és Gál Máté

 

Szpisják Doroti és Benkei Sára

Bokros Blanka és Falusi Csenge

6. osztály

Kollmann- Kullmann Ferenc

 

7. osztály

Varga Anna

Kerényi Nóra

8. osztály

Zoltai Liza

Molnár Rebeka

 
A kiváló technika díját Könyves Kata, és a zsűri dicséretét Pajer Balázs 5. osztályos tanuló kapta.
A felsősök 1. helyezettjei a Bábel alapítvány támogatásával ingyen belépőt kaptak a Ramszesz, az ásatás című kiállításra.
Az alsósok 1. helyezettjei könyvjutalomban, a különdíjasok édességben részesültek. „Külön öröm volt számomra, hogy a mesesarokban a felsősök is ugyanolyan gyermeki rácsodálkozással nézték a meséket, mint alsósaink, így hozzájuk is eljutott népmeséink tanulsága és mondanivalója.” – tette hozzá az ünnep kapcsán a rajztanárnő.

Szkiba Edit

 

Hasznos linkek

Don Bosco Nővérek

Magyar Katolikus Egyház

Szalézi Ifjúsági mozgalom

Szaléziak

Tordasi Gyermekekért Alapítvány

Az alapítvány célja az iskolai nevelő-, oktató és alkotó munka, szabadidős tevékenységek tartalmi és tárgyi feltételeinek javítása, korszerűsítése.

Cím: Tordas, Köztársaság út 1.

Adószám: 18759716-1-07
Bankszámlaszám: 57800040-110057694

Website Security Test